A magyar építészetben jelentőset alkotó építészpáros egyéni sorsán keresztül megélt évtizedeket mutatja be (ön)kritikus szemszögből, személyes hangnemben. Az írások töredékesek, mégis történeteket mesélnek. Ezeket egészítik ki a képek, jórészt a kort idéző fotók, vagy asszociációkat elindító rajzok, de ezek mellett az építészpáros gazdag életművének számtalan megvalósult épületét is tartalmazza. Óhatatlanul előtérbe kerül a szöveg és a kép hol szoros, hol asszociatív viszonya, ahogy egymást felváltva vagy kiegészítve egy könyv lineáris logikája szerint rendeződnek. Bizonyíték arra, hogy a nyelv kifejezőerejét használva, de annak korlátozottságát kiegészítve sokrétű, többsíkú, gazdag mű születhet, amiben a kultúra komplexitása meg tud nyilvánulni.