Védtelen örökség – Unprotected heritage

7950 Ft

Perczel Anna építész 1942-ben született Párizsban. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végezte.Első munkahelyén, a BUVÁTI-ban, Vadász György műtermében a legfontosabb munkája a Gellért hullámfürdő rehabilitációja volt.Négy évig Algériában, illetve Mozambikban él, 1984 és 1990 között a Duna Kör aktív tagja volt. Talán ezek az évek is hozzájárultak ahhoz, hogy mikor 1987-ban a VÁTI Kutatási és Műemléki Irodáján régi városrészek rehabilitációs terveinek elkészítésével bízták meg (Középső-Józsefváros, Kőbánya), az épített és természeti környezetre mint pótolhatatlan értékre, védendő örökségre tekintsen. Azért, hogy érthetővé tegye, miért fontos a történelmi városrész sajátos világának, hangulatának, kultúrájának megőrzése és egyben lakóinak megtartása, az okvetlenül szükségesnél mélyebben foglalkozott a negyed múltjával, tradícióival, kulturális és természeti örökségével és ezek összefüggéseivel, utcánkénti és épületenkénti bemutatásával.Fővárosi képviselősége idején ugyanez az egyre erősödő meggyőződés vezérelte, s ez állította később az ÓVÁS! Egyesület alapítói közé.Erről szól a zsidó negyed lakóházairól írt könyve is.

Cikkszám: 59546 Kategória:

Leírás

Szerző: Perczel Anna

Műfaj: Zsidó kulturtörténet

Kiadó: Városháza