Omega – 10000 lépés (CD)

6641 Ft

Az Omega második nagylemeze majdnem egy évvel elődje, a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek megjelenése után, 1969 karácsonyának közeledtével került a boltok polcaira. Az albumot az együttes beat-korszakának csúcsának tartják, olyan slágerekkel, mint a Gyöngyhajú lány és a Petróleumlámpa. Utóbbi, mint nyitódal is egészen másképp szól, mint amit az Omega ezidáig hangstúdióban rögzített. A felvétel energikus és nyers, de ez jellemző az egész albumra. Időnként határozottan rockba hajlik a zenekar stílusa. Ez a kísérleti hangzás már a Tűzvihar ezen az albumon felcsendűlő változatára is rányomja a bélyegét, de a kiteljesedésre még várni kell pár évet. Fontos rocktörténeti tény továbbá, hogy ezen az albumon hallható először Laux József kísérletezése a dupla lábdobbal is. Ezt oldják fel a könnyedebb stílusgyakorlatok, amelyben a zenekar lazán játszik. A kirobbanó hangminőségű kiadványt természetesen itt is bónuszanyag teszi teljessé: két kapcsolódó kislemez négy dala került fel az album után. Omega:Kóbor János: ének, gitárBenkő László: billentyűk, egyéb hangszerek, vokálLaux József: dobok, kongaMihály Tamás: basszusgitár, cselló, vokálPresser Gábor: zongora, orgona, ének, vokálMolnár György: gitárKözreműködött:Tolcsvay László: szájharmonika (1)Dallista: 1. Petróleumlámpa 2. Gyöngyhajú lány 3. Tűzvihar 4. Udvari bolond kenyere 5. Kérgeskezű favágók 6. Tékozló fiúk 7. Tízezer lépés 8. 1958-as boogie-woogie klubban 9. Spanyolgitár legenda10. Félbeszakadt koncertBónuszdalok: 11. Ballada a fegyverkovács fiáról12. Snuki13. Sötét a város14. Ülök a hóban

Cikkszám: 76370 Kategória:

Leírás

Szerző: több szerző

Műfaj: Könnyűzene

Kiadó: GrundRecords