Nap mint nap

5499 Ft

Abel Nema egy kelet-európai országban dúló háború elől egy német nagyvárosba menekül, ahol illegális bevándorlóként az alvilágban bolyongva kénytelen boldogulni. Kétes egzisztenciák veszik körül: parkban tanyázó hajléktalanok, melegek látogatta félvilági mulatóhely törzsközönsége, szintén keletről bevándorolt, bandázó cigánygyerekek és vándorzenészek, akik egy időre megosztják Abellal kaotikus lakóhelyüket és életmódjukat.A férfi élete lassan mégis egyenesbe kerül, amikor megismerkedik Mercedessel, akinek élettársa ösztöndíjat szerez számára. Kiderül, hogy Abelnek zseniális nyelvérzéke van. Már a tizedik nyelvet beszéli hibátlanul, amikor az időközben megözvegyült Mercedessel látszatházasságot köt, hogy állampolgárságot szerezzen, és felrémlik egy egyetemi karrier lehetősége is. Ám a végzet mást tartogat számára – az alvilág Abel után nyúl.Terézia Mora első regénye a nyüzsgő, modern nagyváros pikareszk tablója, melyben a kétnyelvű szerző a beszéd és a hallgatás, az elbeszélhetőség és az elhallgathatóság kérdéseit is izgalmas, újszerű módon helyezi középpontba.,,Állítólag a férfi is valahogy úgy nézett ki, mint egy madár, vagy mint egy denevér, de valami óriási, ahogy ott lógott, fekete kabátszárnyai meg-megrándultak a szélben. Először azt hitték, vallották később a nők, hogy valaki csak ottfelejtette a kabátját azon a szőnyegporolón, vagy min, mászókán. De aztán látták, hogy alul kéz lóg ki belőle, két fehér kéz, a begörbült ujjak hegye szinte a földet érintette.Egy kora őszi szombat reggelen a pályaudvari negyed elhanyagolt játszóterén három munkásnő egy mászókán fejjel lefelé himbálózva találta Abel Nema fordítót és tolmácsot. Ezüst színű ragasztószalaggal volt összekötve a lába, hosszú fekete ballonkabátja rálógott a fejére. Enyhén himbálózott a reggeli szélben.”

Cikkszám: 77493 Kategória:

Leírás

Szerző: Terézia Mora

Műfaj: Szépirodalom

Kiadó: Jelenkor