Múlt és Jövő 2020/4.

1800 Ft

Egy-egy folyóiratszámot csak látszólag a szerkesztő állít össze. Inkább az a szerepe, hogy a fülét rátapassza a korszak szívére, amiben él. S amit ott érzékel, azt igyekezzen belesűríteni a keretbe, ami a Gutenberg galaxis vége felé még rendelkezésére áll. S, hogy ez sikerüljön neki, ahhoz még jókora szerencsére is szüksége van, bár lehet, hogy a szerencsét is „valaki” irányítja.E számnak eredetileg más lett volna a tematikája. (Trianon. Az emlékév okán, de a Covid ezt a megosztó – különösen zsidó szempontból megosztó – emlékezést elsöpörte. Arrébb tesszük csillapodottabb időkre.)A holokauszt háromnegyed évszázada esett meg, alig van már túlélője. Ezért a huszadik századi apokalipszis most új dimenzióit mutatja. Vagy inkább korszakhű kifejezéssel: mutációit.Hogyan él, hat „terjed” (mint a vírus) az apokalipszis utóhatása harmad és negyed generációkban? S mégpedig – ez határozottan új elem a holokauszt recepcióban – hogy ezúttal nem csak az áldozatok túlélői szólalnak meg, hanem az elkövetők leszármazottai is?Szerzők:Bakó EndreGergely ÁgnesGyöre BalázsHaklik NorbertHaraszti GyörgyHuszár ÁgnesKovács M. MáriaKrúdy GyulaKuroli LászlóNagy AndrásPéntek OrsolyaVári AttilaVasas TamásVasvári O. LouiseCziegler IstvánCzifra György Péter

Cikkszám: 74690 Kategória:

Leírás

Szerző: Több szerző

Műfaj: Publicisztika

Kiadó: Múlt és Jövő