Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúról

5999 Ft

Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás valójában egy szerelmi történet, melyet át- meg átszőnek Capa második világháborús haditudósítói munkájának eseményei – pergő cselekményével, szellemes és humoros párbeszédeivel valóban filmvászonra kívánkozik. De sokat elárul az eleinte írónak készülő, világvándor fotósról is, akiről már életében tudták ismerői: bármily hihetetlen kalandokba keveredjék, bármennyire közel kerüljön is a halálhoz, számára a valóság még mindig nem elég érdekes. Vérbeli mesemondó volt, szellemes társalgó, csak úgy ontotta a remek sztorikat. Imádták őt a nők, hírességek vették körül, mint például nagy szerelme, Ingrid Bergman, vagy a barátai, Steinbeck, Hemingway, John Huston, Billy Wilder és Picasso.A Kissé elmosódva című, stílusában itt-ott Rejtő Jenő-i ízeket felvonultató háborús memoárt a szerző több mint száz, fekete-fehér fotója illusztrálja.Robert Capa (1913-1954) magyar származású fotóriporter és haditudósító 1936-ban a spanyol polgárháborúban készített, A milicista halála című fotójával lett világhírű. 1941 és 1945 között az amerikai hadseregben volt haditudósító, az olasz- és németországi hadszíntereken, a szicíliai és normandiai partraszállásról készült híres felvételei a Life-ban és a Collier’sben jelentek meg. 1947-ben többekkel megalakította a Magnum fotóügynökséget, melynek haláláig elnöke volt. Utolsó riportját az indokínai harcokról készítette. A vietnami Thai Binhben aknára lépve vesztette életét.Robert Capa, a tudósító címmel 2023. június 13-án megnyílt a világ első állandó Robert Capa-életmű-kiállítása Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Cikkszám: 78195 Kategória:

Leírás

Szerző: Robert Capa

Műfaj: Memoár

Kiadó: Park Könyvkiadó Kft.