Jakub könyvei – avagy Nagy utazás hét határon, öt nyelven és három nagy valláson át, a kisebbeket nem számolva

9995 Ft

A 18. század közepén Délkelet-Lengyelországban felbukkan egy fiatal, jóképű, karizmatikus zsidó, Jakub Frank. A távoli Szmirnából érkezett jövevény tanításai gyorsan megosztják a zsidó közösséget. Egyesek eretneket látnak benne, mások megváltót – hamarosan elkötelezett híveket gyűjt maga köré, s arra jut, hogy a kereszténység (formális) felvételén keresztül vezet az út az üdvösséghez. Zsidó eretnekmozgalmában ezért katolikus egyházi vezetők és főnemesek is meglátják a fantáziát: Lengyelországé lehet a zsidók tömeges megtérítésének érdeme.A 2014-ben megjelent Jakub könyvei nem csak terjedelmét tekintve foglal el kivételes helyet Tokarczuk alkotói pályáján. A komoly előtanulmányok után, hét évig készült nagyregény szereplői egytől egyig történelmi figurák. A sok szálon futó regény végigkíséri Jakubot és híveit nagy utazásukon Törökországtól a podóliai kunyhókon át a főúri, sőt császári palotákig, gazdag képet adva a korról, a soknemzetiségű Lengyelországról, a felvilágosodás szellemi erjedéséről és az emberi viselkedés és gondolkodás útjairól.

Cikkszám: 76044 Kategória:

Leírás

Szerző: Olga Tokarczuk

Műfaj: Szépirodalom

Kiadó: Vince Kiadó