Honmentők/Honvesztők

4500 Ft

A 20. század első felében két nagy háború pusztított a világban. A fegyveres konfliktusokból következett, hogy a korszak államvezetői jóval nagyobb számban kerültek ki magas rangú katonatisztek közül, mint békésebb időszakokban. Ez a kötet hat ilyen katonából lett európai államfő életútját mutatja be: a finn Mannerheimét, a lengyel Pi³sudskiét, a magyar Horthyét, a román Antonescuét, a spanyol Francóét és a francia Pétainét. Mindegyik portré a családi háttér és a társadalmi környezet felvillantásával kezdődik, amit iskoláztatásuk és katonai karrierjük bemutatása követ. Pi³sudski kivételével valamennyien megérték a második világháborút, s mind az öten Hitler szövetségesei voltak. Országuk geopolitikai helyzetéből és saját politikai meggyőződésükből következett, hogy ezt a szövetséget nagyon különbözőképpen értelmezték és alakították. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy mai megítélésük is jelentősen eltér. Egyértelműen honmentőnek csak Mannerheim és Pi³sudski tartható, a többieket egykori és mai híveik honmentőnek, politikai ellenfeleik honvesztőnek tartották és tartják. A hat portré ezeknek a máig nyúló emlékezetpolitikai vitáknak a bemutatásával, maga a kötet pedig a hat életút összehasonlításával zárul.Az idén (2021-ben) éppen hetvenéves, Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézetének főállású oktatója. Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra.

Cikkszám: 74866 Kategória:

Leírás

Szerző: Romsics Ignác

Műfaj: Életrajz

Kiadó: Helikon