Hogyan éltek? 2. A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940

6990 Ft

Míg e könyv első kötete a sokféle magyar zsidó mindennapi életének fizikai körülményeit – a külsejüket, lakhelyüket és munkahelyeiket – mutatta be, ez a második kötet az élet olyan tényezőire koncentrál, mint a családi, vallási és társas élet, a tanulás, a katonai szolgálat, a nyaralás, a sportolás, valamint a jótékonyság. Az első kötethez hasonlóan ez a mostani is korabeli fotók és a fotókat elemző, azok társadalmi-történeti hátterét ismertető szöveg segítségével mutatja be az átlagemberek egymástól gyakran drasztikusan eltérő életmódjait. Egyik kötet sem tételezi fel a másik ismeretét, de a kettő együtt az egykori magyar zsidó élet egyfajta panorámáját állítja elénk. Bár a téma sok részletéről létezik tanulmány és könyv, ez az első olyan munka, mely megkísérel többé-kevésbé átfogó képet adni a magyar zsidók hétköznapjairól. A két kötet az életmódokra koncentrál ez különbözteti meg a magyar zsidó történelmet bemutató más művektől. Ennek rendszeres feldolgozása nemcsak nálunk úttörő vállalkozás, de tudomásom szerint más országok zsidóságáról sem létezik hasonló munka. Azt remélem, hogy az olvasó képzeletében a sok-sok régi fotó, a visszaemlékezésekből vett idézetek, az anekdoták, a rövid életrajzok és az ezekhez kapcsolódó szövegrészek olyan egységgé fognak összeállni, amely szinte a háromdimenziós valóság illúzióját adja, és így ez a hozzánk időben viszonylag közeli, ám elpusztítása révén mégis annyira távoli világ – ha csak gondolatban is -, de újra életre kelhet.

Cikkszám: 67533 Kategória:

Leírás

Szerző: Körner András

Műfaj: Zsidó kulturtörténet

Kiadó: Corvina