Exodus

7999 Ft

Az elementáris erejű történet igazi klasszikus történelmi regény, amelyet újabb és újabb generációk vesznek kézbe, hogy jobban megértsék a Közel-Kelet történetét.Leon Marcus Uris legnagyobb erőssége az, ahogy a valóságos eseményeket összeszövi az általa kitalált történettel.A címben szereplő Exodus annak a hajónak a neve, amely 300 árva zsidó gyereket szállított 1946 végén Ciprus szigetéről Palesztinába. A drámai hajóút, amelyre akkoriban az egész világ figyelt, fontos epizódja lett a 20. század embert próbáló korszakában játszódó regénynek is.Az európai zsidók új honfoglalásának történetében az ősi földre érkezőknek rá kell döbbenniük, hogy az egységes zsidóságról alkotott képük csupán ábránd, és a magukkal hozott hagyományaiktól elszakadva kell megteremteniük az új közösséget. A regény főhőseinek életén keresztül rajzolódik ki a mai olvasó számára, hogyan kovácsolódott a szélrózsa minden irányából érkező emberekből az új zsidó nemzet.A regényt több tucat nyelvre lefordították, és Otto Preminger amerikai rendező filmet is készített belőle Paul Newman főszereplésével. A film főcímdalát többek között Edith Piaf is műsorára tűzte.

Cikkszám: 78449 Kategória:

Leírás

Szerző: LEON URIS

Műfaj: Szépirodalom

Kiadó: Partvonal