És megint elölről…

3800 Ft

Nem vagyok egyedül, amikor úgy vélem, hogy ők hárman jelentik igazán a 20. századot. Legalábbis az első felét. Az életük és életművük kimeríthetetlen kutatási téma, így hát ismereteink állandó korrekcióra és kiegészítésre szorulnak. Könyvembe a róluk szóló írásaimból válogattam, elsősorban azokat a szövegeimet, amelyek új szempontból vagy új módszerrel kísérelik meg értelmezni munkásságukat. (Részlet a szerző előszavából)József Attila pályatársait nem csak provokáló kötözködései riasztották. Váratlan nézőpontváltásai, politikai fordulatai miatt „szélkakasnak” is nevezték. A szerző, a költő „fogadatlan prókátora” terjedelmes tanulmányban mutatja be a sokszor fiaskóval végződő identitáskeresését, és hogy vajon igaz-e az elvtelenség vele szemben felhozott gyanúja. A kötet olyan kérdéseket is feszeget, mint az Ady-kultusz koronként változó indítékai, vagy a Nyugat szerepe a zsidó és nem zsidó származású szerzők összebékítésében, valamint az Édes Anna és az Eszmélet szövegépítkezésének furcsaságai. Hogy jó irodalomkritikus volt-e József Attila, és milyen következményekkel járt személyes találkozása Lukács Györggyel. Veres András tanulmányai nagymértékben hasznosítják az új kritikai kiadások tapasztalatait. A függelékben közölt dokumentumok pedig a közelmúlt nagy port felvert hamisítási botrányát idézik fel.Válogatott tanulmányok 1. kötet

Cikkszám: 77050 Kategória:

Leírás

Szerző: Veres András

Műfaj: Irodalomtörténet

Kiadó: Balassi Kiadó Kft.