Dreher-szimfónia – Komlótól a koronáig – Családregény négy tételben

6990 Ft

glódi Csaba a Dreher család négy generációjának sorsáról mesél kétszáz évet átölelő családregényében. És még mennyi mindenről szól ez a road movie, ami egy olyan korból indul, amikortól még éppen száz évet kellett várni az első filmszínház megnyitására, de szinte a jelenünkig nyújtózik… „Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat.” – Dreher Anton hitvallása állhatna akár a családi címeren is, annyira végigkíséri utódait. A fő szálat ugyan négy férfi sorsa szövi és köti a jelenig. A tehetség, a kitartás és a szerencse mágikus háromszögének a felejtés ellen íródott regénye ez, tradícióról és innovációról. Meg persze asszonyokról, egy férfiak uralta régi világban, akik nevét ugyan kisebb betűvel jegyzik fel az évkönyvek, de hatásuk maghatározóbb, mint a vérzivataros évszázadok összes kataklizmája. A családregény mesél arról is, hogy miként építette fel – egymás után uralkodva, de az elődök gazdag hagyatékára támaszkodva – különleges világát az Alapítót követő Sörkirály, az örökébe lépő Innovátor, és az önhibáján kívül vesztessé lett Egyesítő. Iglódi Csaba gondosan gyűjtötte és gyúrta regényébe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a család nevéhez fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, ugyanitt az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása otthon, majd a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár alapítása már itthon. Főszereplőink főzdéből gyárat fejlesztettek, és a termelés mellett az alapanyaggal szolgáló mezőgazdaságban és a fogyasztókat maguk mellé állító kereskedelemben is terjeszkedni tudtak. Négy mai országban is jelen voltak, hiszen Bécs mellett Triesztben, a csehországi Michelobban és a Pest melletti Steinbruchban, azaz Kőbányán is megvetették a lábukat. A tények azonban csak a kiindulópontként szolgálnak a Dreher-szimfóniában. Az üzletet átszövi az élet, az írói fantázia további színeket és ízeket csempész az amúgy is kalandos sorsokba. Iglódi Csaba értő tolmácsolásában megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, inasként követve egyik hősünket elutazunk Európa fontos központjaiba, és eljutunk Angliába is, ahol az ipari kémkedéstől sem riadunk vissza. Utunk során feltűnnek a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, különféle hercegek és grófok, valamint úri- és névtelen lányok a félvilágból. Eldönthetetlen, hogy melyik valós alak közülük, s ki csupán az alkotó képzelet szüleménye. Bár történelmi utazáson veszünk részt, a családi kötelékek örömei és keresztjei, a gyász, a szerelem és a hűség ma is, mindannyiunknak a zsigereiben ismert érzelmek, ezért is tudunk a szereplők igazi útitársai lenni olvasóként.

Cikkszám: 77387 Kategória:

Leírás

Szerző: Iglódi Csaba

Műfaj: Szépirodalom

Kiadó: Athenaeum