Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban

3675 Ft

Fontos szerepe volt a Mészöly Miklós-Polcz Alaine házaspárnak az életünkben. Számomra életmentőnek bizonyult, hogy Mészöly szerzett nekünk Kisorosziban egy faházikót, az övék szomszédságában. Pénzt is adott kölcsön. Lett egy búvóhelyem Budapest közelében. Igen szoros szimbiózisban éltünk vagy másfél évtizedig. Miklós haláláig. Házaspárokként is. Amire Alaine azt mondta, hogy ritka az ilyesmi.Én erről eddig nem írtam, a búvóhelyemet is óvtam, az emlékirat műfaja nem vonz, inkább taszít. Viszont gyerekkoromtól folyamatosan fotóztam, kisoroszi éveink alatt is. Nem hagyhatom veszni a sok fotót. Ám ha egyébre nem is, legalább képaláírásokra szükség van. És máris írásnál, könyvnél tartunk” – vallja Szávai Géza egy interjúban.”Én nem akarok, nem akarhatok házasság-könyvet írni sem Polcz Alaine-ről és Mészöly Miklósról. Egy-egy ember élete a fontos. („Egy életünk van!, házasságunk több is lehet…”) (…) A házasság felől nézni emberéleteket?! Inkább fordítva. (…) Ezért írok külön-külön Alaine-ről és Mészölyről. De ahogyan a házasság összeköti ezt a két embert, a két külön kötetet is dilógiának nevezem. Mert „összeállnak” a könyvek is. Magamban paradoxon-szerűen fogalmazom meg: a DILÓGIA ebben az esetben olyan TRILÓGIA, melynek harmadik kötete az első kettőből épül fel az olvasó tudatában, mint az első két kötetből – és a két életből! – összeálló boltív.”Az iker-kötetek (a dilógia) első könyvét, az Alaine-ről szólót tartja kezében az Olvasó.

Cikkszám: 74722 Kategória:

Leírás

Szerző: Szávai Géza

Műfaj: Életrajz

Kiadó: Pont Kiadó Kft.