Akik az életeddel játszanak

3300 Ft

Ez a könyv egy egészségügyi katasztrófa katasztrofális kezelésének történetét mondja el. A szerző összegyűjtött minden, de tényleg minden adatot pro és kontra, és a 2021-es évet, a harmadik és negyedik járvány-hullámot tárja elénk szinte napi bontásban. Ki mit tett jól vagy rosszul? Ki mit rontott el? Megfelelően kezelte-e a kormány a Covid-járványt? Nem, sőt nagyon nem. Az író szorgalmas nyomozás után felveti azt is, hogy akik 40 ezer magyar halálát okozták, azokra várhat-e valamilyen felelősségrevonás? Ott sorakoznak a nevek: kik, hol, mikor mit követtek el, amiért akár a rácsok mögé is juthatnak? Valóban törvényellenes volt a vakcinázás? Kisérleti alanyok voltak-e a magyar oltottak? Szóba kerülnek az oltásellenesek, a vírustagadók, a sokszor egészen képtelen összeesküvés-elméletek megrögzött hívei és állításaik. Ám az is olvasható e lapokon, hogy csakugyan elméletek-e ezek, vagy némelyiknek van valós alapja? Hiszen keringenek nyugtalanító hírek, sőt tények is.A szerző okkal ostorozza a manipulált és manipuláló médiát. Eközben kitekint a világra és megírja azt is: immár bizonyított, hogy a koronavírus nem természetes úton jött létre, azt Kínában biológiai fegyverként tenyésztették ki. Milyen hatása volt, van és lehet világunkra a Covid-19-esnek? Hány oltást kell még elszenvednünk? Vagy azoknak lesz igazuk, akik szerint ez is csak egy alacsony halálozású járvány a többi között? És mit tettek azok, akik oltás nélkül szereztek sokkal erősebb védelmet, mint az oltottak?

Cikkszám: 75716 Kategória:

Leírás

Szerző: Nemere István

Műfaj: Esszé

Kiadó: K.u.K.