Akcentus – Lugosi Amerikában

4990 Ft

A legtöbb akcentussal azonban nem így vannak, azokhoz érzelmileg viszonyulnak, és mindegyikhez másképpen. Az egyik úgy hat rájuk, mint valami ajzószer, a másik hallatán figyelmesebbek lesznek, mert a beszéd egy bizonyos lejtése magasabb intellektust sejtet velük, a harmadikat mulatságosnak találják, a negyediket gyanúsnak. A magyar akcentust leginkább sikktelennek. Egyszerű szabású, olcsó, de tartós anyagból szabott konfekcióruhának. Mondjuk, egy felöltőnek, amit bárki hordhat, de senkit sem öltöztet. A makacs emberek viselete az ilyen egyszerű holmi, akiknek mondhat bárki bármit, a szokásaikon nem változtatnak, és ez az életben hol kedvező tulajdonságként mutatkozik meg, állhatatosságként, hol pedig ellenszenves vonásként, barbárságként.Fekete-fehér Drakula, horrorfilmek, drogfüggőség és temetés a vámpírpalástban… Lugosi Béláról, aki az egyik legismertebb magyar a világon, mi, magyarok többnyire csak közhelyeket tudunk. Pedig az életéből több film vagy regény is kitelne. Gyurkovics Tamás most megírta az egyiket.Az Akcentus Lugosi Béla emigráció utáni éveire összpontosít. A regény elbeszélőjét, Lugosi titkárának kitalált alakját a szerző valós személyekből gyúrta össze. A regényes életrajz a végén kezdődik, innen halad visszafelé az időben egészen addig a pontig, ahol Lugosi története végzetes fordulatot vett…Gyurkovics Tamás harmadik kötete egy elevenségében hiteles Lugosi Bélát rajzol meg. A munkát komoly kutatás előzte meg. Az amerikai filmgyártás aranykorán át értjük meg, milyen az a bizonyos „kontinentális sárm és óvilági modor”, ami a korabeli filmcsillagok számára egyszerre vonzó, ám – a hangosfilm megjelenésével – egyre szűkebb skatulyába zárta a magyar Hollywoodot. De van-e feltámadás a hírességek sétányán?

Cikkszám: 76880 Kategória:

Leírás

Szerző: Gyurkovics Tamás

Műfaj: Szépirodalom

Kiadó: Kalligram